Boróka Dorka

NyugtonMalac története

Baba neve: Boróka Dorka
Érkezés: 2008.10.14.
Méretek: 3800 gramm, 56 cm

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2008.10.14. Bori születés története anya szemszögéből

 
 

Október 14-e Szent Imre kórház, vajúdó

 

9:00-tól

 

Bent ülök a vajúdóban… Megvizsgált a szülésznőm, Éva. Feltett az NST-re, megvizsgálta a méhszájamat, és megállapította, hogy van időnk.

 

De hát nem én találtam ki, hogy menjek be a kórházba…

 

Hajnalban fájásokra ébredtem. 2:25-kor. Elmentem pisilni, és úgy döntöttem, hogy itt az ideje egy meleg vizes próba tételnek… Engedtem egy kád meleg vizet, beleültem. Közben apa is előkerült. Aggódott, hogy szülünk :) Megnyugtattam, hogy nem, még nincs itt az időnk, csak tesztelem, hogy elmúlnak e a fájdogálások, mert ha igen, akkor mehetek végre aludni, nem fognak zavarni.

 

3:15-kor kimásztam a kádból. A fájások elillantak, mehettem aludni. Aludtam is, mint a mormota.

 

Reggel apa vitte Lilit bölcsibe. Éreztem, hogy ki kell menjek az ágyból, és együtt kell legyek a lányommal. Nagyon szükségem volt a kislányom ölelésére, szeretgetésére. Kaptam sok-sok puszit, és én is szét puszilgattam őt. Aztán felöltöztünk, és ő elment apával a bölcsibe jókedvűen.

 

Amíg apa megjárta az utat, én helyzet jelentettem Nektek a fórumon, s közben mértem a fájásokat: 7, 4, 3, 3, 3, … percesek voltak. Apa hazaért, kérdi mivan, mondom semmi, mérem a fájás hosszát és idejét. Apa ragaszkodott hozzá, hogy hívjuk a doktor nénit. Mondtam neki, hogy én bizony nem hívok senkit. Inkább megyek zuhanyozni, wc-re, készülődni. 11:30-ra volt időpontom az NST-re. Apa izgult, felhívta a szülésznőt is, doktor nénit is, akik együttesen invitáltak bőröndökkel a kórházba. Így hát mentünk teljes menetfelszereléssel. Gyorsan be is értünk, megtörténtek a vizsgálatok, és most itt ülök a vajúdóban, eszem negyed óránként a homeós bogyókat, és figyelem a fájásokat. Annyira még nem vészesen fájdalmasak, hiszen tudok még naplót írni :D

 

A kórházban Éva fogadott, a doktor nénink csak akkor fog jönni, ha Éva értesíti. Addig rápihen :D

 

Állapotom a kórházba érkezéskor: újkúpnyira nyitott méhszáj, hátrasimuló, és rendszertelen fájások, kevés magzatvíz. 24 órán belül Bori várható.

 

Lelki állapotom:félek! Nehéz lesz, apát elküldték :( Egyedül maradtam a vajúdóban a naplómmal. Jól esik kiírni magamból a bánatomat, félelmemet. Hiányzik apa. Kértem, hogy jöjjön vissza, csak hazaugrik a telefon töltőjéért. Otthon maradt :S Apa megbeszélte a mamámmal, hogy ma ő megy Liliért a bölcsibe. Mert nekünk bizonytalan programunk akadt a kórházban…

 

Sokat sírok… Hiányzik apa, hiányzik Lili, és fájnak is a fájások, és egyedül vagyok velük. Na meg a hormonok is gondolom… De jól esik sírdogálni.

 

Átöltöztem, kaptam ágyat, mentem a zuhany alá félórás meleg vizes labdázásos zuhany programra. Ennek célja a has puhítás volt. Kaptam egy nospát a fenekembe, hasonló célból.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vajúdó - ágyam

 

Lassan indult be a vajúdás, de rendszereződtek a fájások.

 

Aludtam, majd ebédeltem, szuggeráltam a fájásokat, hogy hasznosak legyenek. Azok voltak. Ebéd után Éva NST-re rakott, és megállapította, hogy rendszereződtek a fájások és egész jónak tűnnek. Mentünk a vizsgálóba, megvizsgált: másfél ujjnyira nyitott méhszáj, előrébb jött, s mellesleg megrepedt a burok. Finoman folyni kezdett belőlem a víz. Éva mondta, hogy erősödni fognak a fájások, üljek be a meleg víz alá a labdára, hogy puhuljon tovább aminek puhulnia kell.

 

Megállapítottam, hogy nem fáj, ahogy belém nyúlkál, de nagyon fáj az, amikor a méhszájamat próbálja elkapni. Tehát használt az apa-program: gát masszázs esténként. Örültem neki.

 

16:00-18:00-ig

 

Zuhanyzóban:Ráültem a labdára, és engedtem magamra forró vizet. Kevés volt a levegő… Nem éreztem magam túl jól a víz alatt, de lényegesen jobb volt, mint az után, hogy kijöttem alóla fél óra múltán. Éva felkészített, hogy fel fognak erősödni a fájások, így nem lepődtem meg nagyon. Csak azon, hogy miért vagyok ilyen fájásokkal egyedül a vajúdóban apa, szülésznő és doktornő nélkül, mikor Lilivel ezek a fájások már a szülőszobán kínoztak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vajúdó - zuhanyzó

 

Hogy érzem magam fizikailag: borzalmasan félek, térdelek az ágy előtt, ráhajolva arra és ölelgetem, szorongatom a párnámat, takarómat, amit épen érek. A második zuhany és a burok repedése nagyon megnyomta a fájdalmasaim erősségét. Rendszeresek és nagyon fájnak. Emlékszem Lilivel a szülőszobán éreztem az oxitocin beindítása után fél órával ilyet és segített, mikor felálltam, és csípőringatást végeztem. Előre-hátra… A méh és a baba súlya segít a méhszájnak lazulni. Muszáj ezt csinálni és megélni a fájdalmakat, hadd hassanak maximálisan.

 

Nagyon magamba fordultam, és koncentráltam a fájásaimra. Szuggeráltam, és irányítottam őket. Az erkély ajtó nyitva, kell a friss levegő, szenvedek.

 

Lelki állapotom: Nagyon hiányzik apa! Azonnal szükségem van rá! Kell, hogy velem legyen, segítsen át a fájásokon, ahogy Lilivel is tette. Segítsen túlélni a megpróbáltatásokat.

 

Két fájás között fel is hívtam apát, éppen Liliért mentek a mamámmal, hazakíséri őket, és utána azonnal indul vissza hozzám. De segítenie kell a mamámnak cipelni. Két fájás között sírtam neki, hogy nagyon fáj, és akárki akármit mond, ő azonnal jöjjön megmenteni engem.

 

Elindult.

 

Ez után kiküzdöttem magam a folyosóra Évát keresni, de nem találtam meg. Javasolták, hogy hívjam telefonon. Hívtam. 5 perc, és megérkezett. Mondom neki, ilyen fájásokkal Lilivel már a szülőszobán voltam, iszonyatosan fáj, és rendszeres…

 

Éva vitt is azonnal a szülőszobába. A kék szülőszobát kaptam. Kérdezte, hogy jó lesz-e :) Igaziból nekem akkor tök mindegy volt, hogy hova visz, csak ne legyek többé egyedül a fájdalmasaimmal. Hívta a doktor nénimet, aki hamar oda is ért.

 

Szülőszobán

 

18:00-tól

 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bori a pocakban

 

Nem választhattam az alternatív szülőszobát, pedig üresnek láttam. De igazán nem is tudtam, hogy akarom-e, jó volt, hogy nem nekem kellett döntenem.

 

A kék szobában szülőágy/szék/valami volt, ami kegyetlenül kényelmetlen volt. Mindenem fájt rajta, pedig nem semmi egy szülési fájdalmat überelni, nem?

 

Lassan apa is befutott, átöltözve kék ruhába. Valamit mesélt jókedvűen, hogy elszakadt a nadrágja, vagy mi, de nem igazán jutott el az agyamig. A borzalmasan fájdalmasaimra koncentráltam.

 

A fájások túlélési haditerve: senkivel nem kommunikáltam, de apa minden jelzésemet vette, és továbbította a szülő stábnak. (kezdődik a fájás, fájdalom csillapítót kér, stb.) Mindenkit hallottam, s próbáltam szót fogadni, bár nem mindig sikerült. Kb. 3szor lett úrrá rajtam a pánik, ebből apa egyet észrevett. Nagyon büszke volt rám, ahogy visszatértem a feladatomhoz.

 

Pánik: nagyon fáj, nem bírom tovább, valaki csináljon bármit azonnal, hogy vége legyen már. Jöhet az epidurál, a fájdalom csillapító, bármi, vegyék ki császárral, csak legyen már vége. Nem kapok levegőt, segítsen más valaki – állapotot értek ez alatt. És ennek persze hangot is adtam egyszer.

 

Apa dicsérgetett, simogatott, törölgette a homlokomat, vigyázott rám, tartotta bennem a lelket. (KÖSZÖNÖM APA!)

 

Befelé fordulva koncentráltam minden fájásra, elképzelve, hogy hogyan nyílik a méhszájam minden alkalommal. Lassan belélegezni, még lassabban kifújni a levegőt. Megfigyeltem, hogy nekem kb. 5 mp. egy levegő beszívás és kifújás. Így a vége felé már csukott szemmel is tudtam számolni a másodperceket. Szükségem is volt rá, ez segített a túlélésben. Tudtam mikor kezdődik az újabb fájás, mert keményedni kezdett a hasam. Aztán elkezdődött (apa jelezte is, mert látta a görbéimet, olyan büszke vagyok rá, hogy ezt egyedül felismerte), és akkor számolni kezdtem – segített átvészelni a fájást – 5-10-15-stb… …és be légzés, és kifújás… ..75-80- és kifújás, és kész, pihenő. A legdurvább az volt, mikor két fájás szünet nélkül követte egymást, és a leghosszabb fájásom alatt 80-ig tudtam számolni…

 

Kitolási szakasz

 

Könyörögtem, hogy adjanak már fájdalom csillapítót. De mire végre megkaptam volna, már ott volt a fenekem közelében a tű, szúrásra készen, a doktor néni megkérdezte, nem kell-e kakilni. Mondom nem, csak pisilni. Adtak ágytálat, de csak vaklárma volt. Bori feje nyomta a valamimet. A következő pillanatban pánikszerűen közöltem, hogy most már viszont kell kakilni, nyomnom kell. „akkor hajrá, nyomjak!” – jött a vezényszó. Nem kaptam meg az érzéstelenítőt. Ez nagyon rossz volt, kezdtem pánikba esni (ez az a bizonyos „apa is észrevette” pánik). Lilivel nem ilyen volt, ez iszonyatosan fájt. Hiába kértem a fájdalom csillapítót, mondták, hogy Bori kába lenne, már nem adnak… Azt hiszem, itt hagyott el az önuralmam. Nem tudtam mit csináljak. Próbáltam erőt gyűjteni és áthangolódni a tolófájásokra, de azok csak jöttek és jöttekés én még nem voltam készen rájuk.

 

Kb. olyan érzés ez, mint amikor tudsz úszni, és szépen úszkálsz is a folyóban, de egyszer csak egy nagyon erős sodrás elkap, és hiába kapálózol, pörget, sodor a víz, és egyre kisebb az esélyed, hogy úrrá legyél a helyzeten.

 

Oxigén hiányom volt, legalábbis ezt éreztem és erőtlen voltam, és nem tudtam irányítani a légzésemet.

 

--- PÁNIK ROHAM ---

 

Aztán egyszer csak sikerült visszatérnem a valóságba. Nem tudom, honnan jött az erő, de jött. „Most már csak rajtad múlik, mikor lesz vége!” – mondta a doktornő. Jöttek a fájások, levegőt vettem, nyomtam, néha lihegtem is. De sokszor rám szóltak, hogy ne lihegjek, hanem lassan lélegezzek mélyet, higgyem el, hogy jobb lesz. Ez új információ volt. Próbáltam alkalmazkodni, és lassan, de sikerült. Már Éva vezényelt: most nyomj – nyomtam, most lassan, mélyet lélegezz – lassan mélyet lélegeztem, stb. És csináltam amit mondott. Egész ügyesen követtem a szavait. De Bori ott pihent a kijáratban és iszonyatosan fájt, ahogy feszített engem. És nem éreztem, hogy haladnánk… Nagyon lassan jött ki. Mondták, hogy már kint van a feje, megfoghattam. Odanyúltam, de el is kaptam a kezem.

 

Meleg puha érzés volt, de engem megrémített. Aztán lassan kicsusszant Bori…

 

Bori kint van

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Annyira megkönnyebbültem, éreztem ahogy a nagy feje kicsúszik, majd a kis hurkácskák, mint Lilinél is, és tudtam, hogy túl vagyunk a nehezén.

 

Meglepően beszédes és éber voltam. Lilivel ez nem így volt. „ Miért nem sír?” – szakadt fel a kétségbeesett kérdésem, mikor ráeszméltem, hogy még nem hallom Bori hangját. Emelgettem a fejem, lestem a lábaim között ténykedő doktor néni felé… Nem láttam sok mindent… „Mert a nyákot szívjuk le…” – felelte. Ezután felsírt az én legkisebb lányom és rögtön rám is tették. Beszélgettem vele. (Lilivel nem tudtam beszélgetni, csak gondoltam rá.) üdvözöltem, kérdeztem tőle, hogy tudja-e mennyire megkínzott, de mosolyogtam. Szuper jó érzés volt.

 

Méhlepény megszülése

 

Rövidesen éreztem, hogy ismét nyomnom kell. Ez nem volt olyan erős nyomás, ez inkább csak egy sima nyomás inger volt. Nyomtam egyet, és hupsz, már kint is volt a méhlepény. Lilivel nem tudom mikor és hogyan született meg a lepény, de most meglestem, hogy milyen is az. Nem túl guszta.

Zsinór elvágása

 

Apa nem gondolta volna, hogy megteszi, de megtette, ő vágta el a zsinórt. Csak néztem, nem mertem megszólalni sem. Idilli pillanat volt ez is. Szintén örökre vésődött az emlékezetembe. Csak úgy mint Bori érkezése…

 

Utómunkálatok

 

A csecsemősök és apa elvonultak a szoba másik felébe babát vizsgálni, fényképezni, anyát magára hagyni. Addig engem a doktornő stoppolgatott. Gátvédelemmel szültem, de repedtem néhol. Éva szerint 3-4 varratot kaptam. De amilyen sokáig tartott az ellátás, nekem többnek tűnt. A szülésnél csak egy rosszabb dolog van: a szülés utáni gát tájék rendbe tétele. Kapsz érzéstelenítőt, de mindent érzel. Engedd el magad, jön a vezényszó, de te nem tudod ezt megtenni. Eleged van, félsz, fáj, hagyjál már békén érzésed van. Szabadulni akarsz a tortúrától. Néztem a lányomat, néztem a percmutatót, vártam a végét, és közöltem mindenkivel, hogy ez fáj, és legyen már vége.

 

Apa már Borizott. Csacsogott neki, nem tudom mit, de nagyon mondta a mondandóját. Annyira aranyosak voltak együtt. Jó volt őket nézni.

 

Aztán elkészültem, és megkaptam Borimat. Nagyon jó volt hármasban lenni, Borit cicire tettem, ide is, oda is :) Ahogy anno Lilivel is tettem, és gyönyörködtem a lányomban. Apa meg szórni kezdte az sms-eket a nagy hírrel…

 

Szülés utáni bonyodalmak

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nem volt eredménytelen a gátvédelem, már az első pillanattól tudtam ülni. Csak egy „kis” problémám akadt. Nem tudtam járni, lábra állni. A csípő tájékomon olyan fájdalom volt, hogy teljesen lebénított. Kocsiban toltak a szobámba a szülés után. Borit vitték oltásra, majd kértem, hogy hozzák utánam. Mikor fel kellett volna tegyem a lábam a kocsi lábtartójára meglepődve észleltem, hogy nem bírom emelni. Mondtam is a doktornőnek, e azt hitte viccelek. (Ez később derült ki.) De nem vicceltem. Éva feltette a lábamat, aztán mint egy mozgássérült beküzdöttem magam az ágyamba, és apa segített kipakolni. Egyedül voltam egy kétágyasban.

 

Éjszaka kétszer kellett kimenjek pisilni. Az kész horror volt. Kb egy fél órás szenvedés, hogy kijussak az ágyból. Nem tudtam bizonyos irányokban mozgatni a lábamat. És az egyik kezem nagyon fájt az infúziós tű helyén. Bori az ágyamban, és nem akartam ráesni. Remegő kézzel, és lábakkal próbáltam kijutni az ágyból, s közben zokogtam. Annyira megalázó volt, és nem lehetett velem apa, hogy segítsen nekem. Sőt, senki nem volt ott.

 

Aztán valahogy felálltam, és kihúztam magam a mosdóba: kapaszkodva a falon futó fa szegőlécbe, az ágyak támlájába, már-már négykézláb… Aztán az ajtó kilincsek jöttek, és a mosdóban a radiátor. Aztán sikerült a lábaimat magam alá tenni, és végre könnyíthettem magamon. Aztán vissza a helyemre, és megküzdeni a magas ággyal, ahova nem bírtam visszamászni. :’(

 

Ez egy olyan fájdalom volt, mint amit a terhesség vége felé oly sokan éreztünk pl. felkelés után esténként. Amikor várnod kell egy kicsit, és csak utána tudsz elindulni. Na, ezt a fájdalmat szorozd fel 200-zal, és jó pár nappal, és akkor tudod elképzelni, hogy milyen is lehetett…

 

Kb. a 2. nap végétől tudok rendesen járni, és ekkor küldtek hozzám egy gyógytornászt, aki mutatott néhány gyakorlatot. Jól jött volna már az elején ez a segítség.

 

Záró sorok

 

Mindezek ellenére örülök neki, hogy világra hozhattam a legkisebb lányomat is. Nagyon szeretem őt! Remélem, jól érzi majd magát a mi kis családunkban, ahol mindenki szeretettel várta őt.

 

Most már két kislányom van, akikért az életemet is odaadnám, és anyatigrisként óvom őket a szárnyaim alatt.

 

Csodálatos érzés!!!!